Memories about nobody

A kívánság ára

Milyen érzés lehet, hogy valaki elveszti minden emlékét? Nem igazán kellemes. És ha őróla vesztenek el minden emléket? De ilyen persze nem történhet. Vagy mégis?

Benjamin Hope egy nap arra ébredt, hogy nincs. Hogy soha nem is volt. És talán többé nem is lesz.

Mindez egy verőfényes nyári napon történt. Ben napja máris különösen indult. Mikor felébredt, nem az ágyában találta magát. Pedig biztos volt benne, hogy oda feküdt le. Egy réten volt, nem messze a városkától, ahol élt. Mikor kötbenézett, észrevett egy fiút, nem messze tőle. Nem is lett volna furcsa, csakhogy a föld fölött lebegett, törökülsében. Ben értetlenül nézett rá.

- A nevem Nicholas Love - mondta. - Szellem vagyok, csak te láthatsz engem. Azért jöttem, hogy elmagyarázzam, miért vagy itt.

- Nem értem. Hogy kerültem ide? - kérdezte zavartan Ben.

- Ezt én sem tudom. - felelte Nicholas. - A tetteid vezettek ide. Az én feladatom, hogy segítsek visszatérned az ösvényre. Egy napod van arra, hogy visszatalálj.

- Milyen tettek? Milyen ösvény? - Ben nem értett semmit.

- Tegnap este kívántál valamit, aminek ez lett az eredménye. Mi volt az?

- Elég, mi folyik itt? Mi történik velem?! - A fiú már kezdett pánikolni.

- Ben, emlékezned kell! - Nicholas kicsit megemelte a hangját. - Mi történt tegnap este?

Ben lehajtotta a fejét, és emlékezni kezdett.

- Kinéztem a szobám ablakán. Sötét volt odakinnt, de aztán egy hullócsillag suhant át az égen. Fölnéztem rá... És azt kívántam, bár meg se születtem volna. De miért fontos ez?

- Vigyázz, mit kívánsz, mert teljesül... - komorodott el Nicholas. - Én vagyok az a hullócsillag. Teljesítettem a kívánságodat. Senki sem emlékszik rád, a világ olyan, mintha meg sem születtél volna. Valóban ezt akarod?

- Nem, én... - Ben kezdett kétségbe esni. Vissza akarta csinálni az egészet. - Hogy lehet ezt visszafordítani? Lehet egyáltalán?

- Egy napod van rá. Ha nem megy, örökre eltűnsz - mondta Nincholas, s köddé vált.

- De még is hogyan? Mit kell csinálnom? - kiáltott Ben.

- Erre magadnak kell rájönnöd - visszangzottak a szellem szavai Ben fejében.

Ben lassan kelet felé fordult. A felkelő nap meleg sugarai szántották a rétet. Lehunyta a szemét. Hallotta a madarak békés csicsergését. Olyan nyugodt volt minden. Nem fért a fejébe, hogy történhetett mindez. De nem volt ideje gondolkozni, az ideje fogytán volt. Minden perccel kevesebb esélye volt arra, hogy emlékezzenek rá. És túl sok minden volt, ami az élethez kötötte. Olyan dolgok, amiket talán még önmagának sem vallott be.

Megfordult, kinyitotta a szemét, és elindult vissza a városba. Útközben szinte végig nézelődött, megfeledkezett mindenről. Már az utcákon járt, amikor messze meglátta a legjobb barátját, Matthew Stormot. Épp köszönni akart neki, amikor eszébe jutott: a fiú nem emlészik rá. Matty gondterheltnek tűnt, lehajtott fejjel sétált végig az utcán. Mikor befordult egy sarkon, Ben utána eredt. Mire a sarokhoz ért, Matty már eltűnt. Vagy mégsem. Ben észrevette őt egy sötét kapualjban. Beszélgetett valakivel. Ben a szavakat nem értette, de hallotta, hogy Matty kiabál, amire a másik fél eszelős nevetéssel válaszolt. Ben meglepődött. Még sosem látta Mattyt mérgesnek vagy idegesnek. Az a Matthew Storm, akit ő ismert, mindig kiegyensúlyozott és higgadt volt, nem pedig viharos természetű. Matty akkor sem emelné fel a hangját, ha a másik fél... Daniel Bull. Ben ekkor jött rá, hogy a barátja vele beszél. Már a nevetésből rá kellett volna jönnie. Danről mindenki tudta, hogy dupla személyiséggel rendelkezik: az egyik pillanatban kedves és mosolygós, a másik pillanatban viszont pszichopata, és el akar verni mindenkit, akár egy bika. Bár Ben érdekes módon a másik énjét sosem ismerte meg. Mi történhetett ezzel a világgal?

Matty és Dan eltűntek abban a házban, aminek a kapujában álltak az előbb. Ben ismerte azt a házat: Dan lakott ott. De mit keres ott Matty? Minél hamarabb meg kell oldania ezt a problémát. Újra elindult az utcákon, egyre beljebb, a város szíve felé. Amikor a parkhoz ért, lerogyott egy padra. Megpróbálta kitaláni, hogy mihez is kezdjen. Ám ekkor újra megjelent előtte Nicholas, úgyanúgy lebegve, mint azelőtt. Aranyszínű szemei Ben arcát fürkészték.

- Jutottál valamire? - kérdezte egy idő után.

- Dehogyis. - sóhajtott fáradtan Ben. Felnézett Nicholasra. - Tudod, miért kívántam ezt?

A szellem kicsit félrebillentette a fejét, úgy hallgatta tovább Bent. 

- Úgy éreztem, nem kellek senkinek. - folytatta Benmelankólikusan. - Úgy éreztem, nincs rám szüksége a világnak. Hogy mindenkinek jobb lenne nélkülem. Nem vagyok jó semmire. Igazából már régóta ilyen gondolatok járnak a fejemben. Lehet, hogy már túl régóta. Amikor megláttam a hullócsillagot, úgy éreztem, ez egy lehetőség. És így talán mindenkinek könnyebb lesz: egy gonddal kevesebb.

- Nem szabad, hogy valakinek ilyen gondolatai legyenek - mondta erre Nicholas. - Ne akarj menekülni, Ben! A problémákat nem magad mögött kell hagyni, hanem meg kell oldani! Biztos vagyok benne, hogy te is fontos vagy valakinek.

- Akkor jól titkolja... - morogta Ben. - De mégis kinek?

- Erre kell ma rájönnöd. Ébreszd fel az emlékeiket! - S Nicholas újra eltűnt, Ben magára maradt. Fölállt, és elindult a park másik végébe, de hirtelen megtorpant. Nem messze tőle, a bokrok takarásában állt egy alak. Ben felismerte, Tomas Heart volt az, akit mindenki csak szívtelennek hív. Figyelt valamit, de Ben nem látta, hogy mit. Kicsit közelebb ment, de ekkor Tom megfordult. Ben ijedten nyelt egyet, s várta, hogy mi történik. De nem történt semmi. Tom kedvesen elmosolyodott, ahogy Benre nézett.

- Még nem láttalak itt. - mondta - Új vagy errefele?

- Hát, úgy is mondhatjuk - felelt szomorúan Ben, és továbbsétált. Meglepte Tom viselkedése. Ő a fiút úgy ismerte, mint akiben nincs egy csepp érzelem se. Azt is el tudta volna képzelni Tomról, hogy egy hidegvérű gyilkos. De most mosolygott. Soha nem látta még mosolyogni. Ben visszafordult, hogy megnézze, mit csinál Tom, de addigra a fiú már eltűnt. Különös - gondolta Ben. Ránézett az órájára, reggel tíz óra volt. Hirtelen ismét két ismerős alak jelent meg a távolban. A szőke Samuel Taurus, akinek a haja átmenetet képezett egy kakastarély és egy patvis között. A másik, valamivel távolabb Sebastian Phantom volt. Láthatóan mindketten ugyanoda tartottak, de egymástól függetlenül. Fura -gondolta Ben -, hát nem legjobb barátok? Mindenhova együtt mennek. Mennyi minden megváltozott... S mindez azért, mert eltűntek a nyomaim a világból?

- Pontosan. - hallotta a fiú. Körülnézett, de senkit sem látott. Aztán rájött, hogy a hang a fejében szólt. Nicholas. Ismét szólt hozzá. - Ilyen az a világ, amiben te soha nem léteztél. Még mindig úgy gondolod, hogy a vlágnak nincs szüksége rád?

Ben megrázta a fejét. 

- Nem. Már nem. - mondta elcsukló hangon.

- Siess, fogytán az időd! - súgta Nicholas, azzal eltűnt. Csakhogy Ben még mindig nem tudta, hogy mihez kezdjen.

Lelombozva rótta a város utcáit. Hirtelen harangszóra lett figyelmes. Ijedten az órájára nézett: épp delet ütött. Hogy lehet? A nap fele máris eltelt, és még mindig nem jutott egyről a kettőre. Nem akart eltűnni. Azt utca végén meglátta a templomot. Ott voltak mindannyian. Matty, Dan, Tom, Sam és Sebastian. A kőlépcsőn ültek.

- Mire fel ez a gondterhelt ábrázat? - szólt egy ismerős hang. A gazdája ott állt mellette, az egyetlen személy, aki emlékeket őrzött róla - gondolta Ben.- Különös. Még soha nem láttam őket együtt. Mármint egy osztályba járunk, de iskolán kívül sosem láttam őket így. Mi történhetett?

- Egyszerű - mondta Nicholas, ahogy a fiúkat nézte. - Eltűntél. Úgy tűnik, mégis nagy szereped volt az életükben. Vagy inkább van is. És ahhoz, hogy legyen is, vissza kell szerezned a rólad szóló emlékeket.

- De nem fog menni! - fakadt ki Ben. - Nekem ez nem megy! Mégis  mit csináljak?

- Ma éjjel... - súgta Nicholas rejtélyesen. Ben kérdezni akart, ám a szellem újra eltűnt. Csodás - gondolta a fiú -, most sem lettem okosabb. Hirtelen egy árnyék vetült rá. Megpördült, s Daniel Bullt látta maga előtt. Fagyos tekintettel nézett Benre, a többi fiú már felszívódott.

- Ki volt az? - kérdezte nyersen. Hangja türelmetlenül csengett. Ben agya vadul zakatolt. - Akivel az előbb beszélték. A többiek azt mondták, nincs ott senki, de én láttam. Ki volt az az aranyszemű srác?

Ben rémülten állt Dan előtt. Most mit mondjon? Nem beszélhet neki Nicholasról, sem a hullócsillagról. Vagy mégis.Kétségbeesésében nem tudott mást kinyögni:

- N-nem tudom... - mondta, s pár lépést hátrált. Dan hirtelen megragadta a ruháját a nyakánál fogva, és egész közel húzta magához őt.

- Ne játszd a hülyét, fiú! Pontosan tudod, miről beszélek. Szóval? Ki volt az? - Dan szinte sziszegte a szavakat. 

- Hagyd őt békén, Daniel. - szólt határozott hangon. A szellem tőlük nem messze állt, nekitámaszkodott egy lámpaoszlopnak. Szemei dühösen csillogtak. Dan a földre lökte Bent, és Nicholasra meredt.

- Honnan tudod a nevem? - kérdezte élesen, és közelebb lépett hozzá. Nicholas lehunyta a szemét.

- Eleget tudok ahhoz, hogy ezt ne mondjam el neked. - sóhajtotta. A hangja hirtelen Ben fejében szólalt meg: "Én itt maradok. Te menj el a folyópartra! A megoldás éjjel vár!" A fiú értetlenül nézett Nicholasra, de a szellem minden figyelmét Dan felé fordította, s a két fé éles szóváltásba keveredett, ezalatt meg Ben lassan kereket oldott. Miközben a folyó felé tartott, a fejében egymást kergették a gondoltatok. "Nem úgy volt, hogy nekem kell megtalálni a megoldást? És miért a folyóparton? És miért éjjel?" Egyikre sem tudta a választ. Legalábbis akkor még nem. Megállt egy pillanatra. A hosszú utca végén már látta a felduzzadt folyót. Az öreg folyó, mely kettészeli a szárazföldet, s melyről a város is a nevét kapta. Látszólag semmi különös nem volt benne: a hullámok szelíden nyaldosták a partot, a vízen uszályok hajóztak végig, a part menti erdőben csend honolt. Nicholas valamiért mégis ideküldte őt. Most már csak egy dolga volt: várni az estét.

Miközben Ben a partmenti utcákat járta, végig kétségek gyötörték. Mert mi van, ha nem történik semmi? Ha feleslegesen jött ide? És a legrosszabb: mi lesz, ha éjfélkor tényleg el fog tűnni? A délután hártalevő részében a folyópartot járta, ám Nicholasszal egyszer sem találkozott. Az egyik kövön ült, és az egyhangú hullámokat figyelte, mikor észrevette őket. A Nap már alacsonyan járt, hosszú árnyékokat festett a földre, Ben mégis tisztán látta őket. Négyen voltak, Dan hiányzott közölük, épp elbúcsúztak egymástól. Ám az egyikük a parton maradt: Matthew Storm. Ben szíve nagyot dobbant: lehet, hogy erre gondolt Nicholas? Mikor a többi fiú eltűnt, Ben lassan odament Mattyhez. A lemenő nap fénye megcsillant a fiú szemüvegén és szőke haján. Gondterheltnek tűnt, csakúgy, mint reggel.

- Matty... - szólt neki automatikusan Ben. A fiú felnézett, kék szemeit Benen nyugtatva.

- Honnan tudod a nevem? - kérdezte tőle nyugodt hangon.

- Én... -  kezdte Ben, de hangja elcsuklott. Nem tudta, hogy mondja el neki, ami vele történt, holott el akarta.

-Nem te vagy az a fiú, akit délben a templomnál láttunk? - vonta fel egyik szemöldökét Matty. Ben vett egy mély lélegzetet és beszélni kezdett:

- Az egész azzal a francos hullócsillaggal kezdődött... Azt kívántam, hogy ne szülessek meg, de nem hittem, hogy teljesülni is fog! Aztán reggel meg Nicholas közölte velem, hogy egy napom van arra, hogy visszafordítsam a kívánságot, csak azt nem mondta hogyan. Jah, és persze Nicholas egy szellem, vagy mi a fene. Szóval ha éjfélig nem találok ki valamit, akkor örökre eltűnök! Kérlek, Matty, hinned kell nekem! A barátod vagyok, emlékezned kell! - hadarta egy szuszra. Mikor végigmondta, Matty úgy nézett rá, mintha egy hörcsög sztepptáncolna a fején. A Nap már majdnem teljesen eltűnt, megjelentek a keleti horizonton az első csillagok. 

- Na ebből egy szót sem értek. - mondta végül Matty. - Szóval azt állítod, hogy a barátom vagy, csak senki nem emlékszik rád? Nem tűnik ez egy kicsit abszurdnak?

- Tudom, de ez az igazság! Kérlek, higgy nekem! - Ben szemében könnyek gyűltek, ahogy kimondta a szavakat. A sötétben nem látta Matty arcát, de biztos volt benne, hogy zavart ábrázat ül rajta. Ben nem tudta bizonyítani az igazát, az egyetlen amiben bízhatott, az az volt, hogy Matty hisz neki. De a fiú csak a helyzet hihetetlenségére tudott gondolni.

- Bocs, de nem hiszem el... Nekem ez túl hihetetlen... - mondta elfintorodva, miközben néhány lépést hátrált. Ben hirtelen utána nyúlt, és megragadta Matty ingét.

- Kérlek, ne menj el! Maradj itt! Emlékezned kell! - Közelebb húzta magához Mattyt, hogy ezzel a fiút maradásra ösztökélje, ám a szemét szorosan lehunyta, így készült fel már elkerülhetetlenné vált végzetére. Nem volt vesztenivalója. - Én... Én... Szeretlek!

Arra számított, hogy egyszerűen el fog tűnni. Csak úgy. Már felkészült. De nem ez történt. Szeme tágra nyílt a döbbenettől. Matty megcsókolta őt.

- Benjamin Hope - mondta halkan a fiú. Mielőtt Ben bármit kérdezhetett volna, Matty fölmutatott az égre. Egy hullócsillagzápor.

Egy hónappal késöbb

Benjamin Hope vidáman sétált az utcán. Az egyik sarkon észrevette Tomas Heartot, az épp aktuális barátnőjével. Ben intett neki, de Tom a köszönését egy gyilkos pillantással viszonozta. Ahogyan ment tovább, meglátta Matthew Stormot. A fiú széles mosollyal üdvözölte őt, s mikor közelebb ért, Ben a nyakába ugrott, és megcsókolta. Örült neki, hogy láthatja. Az utcán kézenfogva mentek végig. Mikor a parkba értek, Ben az egyik árnyas fa alatt megpillantotta Danielt. Volt ott vele valaki más is. Beszélgettek. Egy ismerős alak, ragyogó aranyszín szemekkel, a föld fölött lebegve. Nicholas Love. Mikor Nicholas is észrevette Bent, elmosolyodott. Késöbb, mintha az ő hangját hallotta volna Ben a fejében: "Minden hullócsillag egy-egy holt lélek, akik kötelességből teljesítik a kívánságokat. De minden kívánságot vissza lehet fordítani, ne feledd. S van úgy, hogy te találod meg a megoldást, ám néha az talál meg téged..."

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2013.05.07. 20:51 PszichoRetardJudi Hát hallod Csics, ez kibaszott szép lett, a vége is és auhdsjfhjkdsjiktgj *q*  ;;elolvad a székbe yfjhsakdskjg kibebacsezsettül, megamájörgéjen fasza lett :3 (mint ahogy a többi dolgod~:D)