Basszus. Ez volt az első gondolatom, mikor megjelentem apám előtt. Ő persze elővette a már jól ismert "én megmondtam" kezdetű zengzetét, de úgy döntöttem, hogy fütyülök rá.

Elhatároztam, hogy megbüntetem az embereket a kegyetlenségük miatt. És innen lentről, az Alvilágból is tökéletesen tudtam követni az eseményeket.

Az egyik nap, nem sookkal "halálom" után találkoztam a Sátán (a Pokol urai közül az egyik) szőke fiával, Bastiannal. Ő konkrétan megmondta, hogy tiszta hülye vagyok, amiért felmentem, és megérdemeltem a halált. Kapott is ezért egy jó nagy fülest. Nagy a szája, pedig csak ey évvel idősebb nálam.

Ám hamar rájöttem, hogy Bastianban nem ellenséget, hanem szövetségest találtam. Kiderült, néha ő is felmegy az emberekhez, és véget akar vetni az értelmetlen mészárlásoknak. Ő azt mondja "isteni hatalmat ad a vérontás és a mészárlás. Ettől kell megfosztani az embereket!" Mélységesen egyetértek vele. Nem hagyhatjuk, hogy minden ember elveszítse a maradék józan eszét, és legyilkoljon mindenkit a környezetében. Döntöttünk: felmegyünk, és véget vetünk a harcnak. Apáinktól kértünk engedélyt a távozásra, kik kis győzködés után, de megadták azt. A tervem kész volt: megtalálom azt, aki ezt az egészet irányítja, és végzek vele!

Bastian először nem értette, hogy értem ezt. De én már rég rájöttem: ezt az egésze a Pók irányítja. A Pók vezetőjét kell megtalálnunk! Szerencsére a fiú megértette a gondolatmenetemet. A keresést a hajdani nagyvárosokban kezdtük. Első állomásunk a romos Colosseum és környéke volt. Itália sokat veszített régi fényéből, alig ismertünk rá az ezredéves romokra. Mivel ott nem találtunk semmit, a Notre Dame-ot és az Eiffel tornyot céloztuk be. Könnyen haladtunk, az emberek az égi sínpályákat nem rombolták le. Párizs akkorra már a rettegő emberek mendéke lett, ott is mindent a vér festette vörösre. A következő két várost Bastian javasolta, de sem Berlinben, sem Londonban nem jártunk sikerrel. De mikor a Westminster apátság romjai körül sétálgattunk a vörös csukjákban (az én ötletem volt), végre segítséget kaptunk. Egy ember azt mondta, ő nemrég még a Pók tagja volt, deazóta kitoloncolták, a testébe mérget ültettek. A Pók központja nemrég még valóban London volt, de azóta már átköltöztek. Három lehetséges hely van: a régi Madrid, Újtókió, vagy a Kárpát-medence legaljának, a legelőször sötétségbe fulladt Magyarországnak a központja, Budapest. A vonatállomáson meg rájött Bastianra a humorizálhatnék: "sínen vagyunk" mondta elégedett vigyorral.

Hála a fiú logikájának, gyorsan leszűkítettük a kört. Madrid túl békés volt egy olyan szervezetnek, mint a Pók. Újtókióba pedig a Vadászok fészkelték be magukat. Maradt hát a szinte porig rombolt Budapest, annak is a legrégibb része. Útközben áthaladtunk Svájc felett. Hihetetlen, de a békés ország továbbra is megőrizte régi önmagát: üde zöld legelők, gyönyörű, havas hegycsúcsok, szikrázóan kék ég, gyönyörű házak. Hogy csinálják ezt?

Budapest utcáin nem totojáztunk: Bastian elkapta az első szembejövő alakot, és halállal fenyegette. Mintha pont az volna célunk, hogy ezt megelőzzük, gondoltam. Hatalmas szerencsénk volt, a pofa volt annyira beszari, hogy mindent kiköpjön, rádásul elég sokat tudott. A Pók vezetőjét személyesen szinte senki nem ismeri, ő maga pedig jelenleg a Várban tartózkodik. Bastian lekevert neki egy sallert, hogy elájuljon, aztán mentünk is. Mivel még egyikünk sem járt ebben a városba, kis híján eltévedtünk, de aztán megtaláltuk a Budai várat.

Odabent sem finomkodtunk. Bárki, aki szembejött velünk, rövid úton távozott eszméletlenség-földre. Nem is tudtam, hogy Bastian ilyen jól tud harcolni! És mielőtt erősítést hívhattak volna, me is találtunk azt a termet, ahol a vezérük tartózkodott. Nem mondom, szépen fel volt szerelve őrséggel, de erre is felkészültünk. Ekkor léptem én akcióba: nalám volt apám mágikus botja, minek segítségével akár húsz embert legyőzhettem egyetlen pillanat alatt. Tekintve a létszámra, jó pár pillanatra volt szükségünk, de sikerült.

Odabent meg... Egy fiú állt velünk szemben, fekete csukjában. Összenéztünk Bastiannal: természetesen rögtön felismertük (mi ez, valami ócska sztori, hogy így alakulnak a dolgok?). Hosszú fekete haj, ébenszínű szemek. Izmos, mindkettőnknál idősebb. A skandináv alvilág urának, Lokinak a fiával találtuk magunkat szembe. Sylvian némán állt előttünk, tudta, kik vagyunk és mit akarunk. Meglepően csak ennyit mondott: legyen hát, ítélkezz! Erős kötővarázsokat használtunk, melyek megakadályozták, hogy Sylvian bármilyen formában is ellen tudjon állni. Először használtuk atyáink erejét, mégsem volt fennakadás. Térdre kényszerítettünk Sylviant, de még feltettem neki egy egyszerű kérdést: "miért?" "Nélkülem az emberek már rég nem harcolnának, sőt, már talán békét is kötöttek volna" hörögte egyre hangosabban. Sütött belőle a megvetés. "De az emberek megérdemlik! Megérdemlik, hogy halomszámra öljék őket! Nem maradt számukra más csak pusztulás..." Eleget hallottam. Bastian helyettem is jó erősen fejberúgta. Már nem voltam dühös az emberekre, csak Sylvianra. Azon meg könnyen segíthettünk. A legegyszerűbb módon mentünk vissza a Pokolra: megöltük Sylviant. És megakadályoztuk, hogy még legalább száz évig visszatérjen. Odalent pedig az Alvilág urai elé vittük őt, akik elég vegyes véleménnyel fogadták a történteket. 

De akkor már mindegy volt. Hiszen elértük a célunkat. És ahogy mondani szokás: itt a vége fuss el véle, aki nem hiszi járjon utána, mi pedig ezóta is egymást boldogítjuk a Pokolban a többiekkel. Az emberek meg? Sylvian nélkül valószínűleg újrakezdték a békét, és példát vettek Svájcról... Ez már az ő dolguk lesz! Bár lehet, hogy segítenek nekik az istenek gyemekei...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés