Éjszaka. A telihold fénye bevilágít a nyitott ablakon, és megcsillan a kristálypolcon álló lombikon. A lombikban épp egy rózsa alussza álmát.

Hirtelen sötét alak száll el a Hold előtt. Gonosz kacaj harsan, s a rózsa egyik szirma lehullik. Fehér szirma a fényben vörössé válik, majd mikor leér fekete vérként folyik végig a kristálypolcon.

A sötét árnyalak közelebb oson az ablakhoz. Egy óvatlan mozdulat, s a hold megvilágítja. Arca csúf, haja szerte-szét áll, szakadt feket ruha fedi testét. A boszorkány kitárja fekete bőrszárnyait és ördögi kacajt hallat. Megtetszett neki a rózsa.

Halkan, lassan, alig láthatóan megrezzennek a rózsa levelei. Nem a szél volt, szél nem fúj, csend honol. A csillagok, mint az éjszaka lámpásai világítanak az égen. A boszorka észre vesz valamit: a lombikban forr a víz. Vagy tán nem is víz van benne? A rózsa kinyitja szirmait, felébredt. A holdfényben ezüstként csillog minden szirma. A buborékok a folyadékban vörössé válnak. Ilyan varázslatot még a boszorkány se látott. Kell neki a bűvös rózsa.

Ám valahol a láthatár szélén, ahol a boszorka nem látja, feneketlen sötétség nyeli el sorra a csillagokat.

Ekkor a rózsa hirtelen megvillan, a fehér fény szirmaitól egészen leveliig ér. Egy pillanat, s a rózsából szép leány lett. Megriadt a boszorkány, hisz érezte, hogy a hosszú fehér haj és ruha alatt hatalmas erő rejtezik. De ez se tart sokáig. A rózsa tágra nyirja kék szemét, s szólásra száját, de aztán becsukja. Fiatal szívét hamar megmétejezte a boszorkány sötét aurája. A boszorka fekete karmos kezével int neki, hogy kövesse az éjbe. A rózsa nemet int fejével, s visszafordul lombikjához, amiben élete elixírje lakozik. De amint hátat fordított a boszorkánynak, az korbácsát a karjára tekerte. Megrántotta, fölszállt, s magával vitte a rózsát. A banya sötét szíve lassan elért a rózsához, s fehér haja vörösre váltott. Egy új érzés töltötte meg a kis virágot: a düh. Már magasan a fák felett jártak, mikor a kis rózsa mérges töviseket növesztett, s úgy markolt bele a boszorkányba.

A boszorkányt a rózsával együtt elnyelte a feneketlen sötétség, mint a holdat és a csillagokat.

De a kristálypolcon a rózsa szirmából új, tövises, fekete hajtás nőtt ki...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés