Ebben az országban a szabadságért harcolunk. De nem volt ez mindig így. Kakukkfű vagyok, és a Spagetti Birodalom központjában élek, jelengleg fogolyként. Két hónappal korábban számomra ismeretlen támadók megszállták a Birodalmat, és bebörtönözték a két uralkodót, Bolognát és Milánót. Néhány héttel korábban a barátaimmal szerveztünk egy szövetséget a szabadság érdekében. Ám nemrég elkaptak minket, s engem bebörtönöztek. Én csak egy egyszerű lány vagyok. Hogy fogok kijutni ebből a slmasztikából?

Épp ezen gondolkodtam, mikor vérrel írt üzenet jelent meg a cellám kőfalán: "Segits! Szerezd meg az aranykulcsot a robotoktól!" Bologna. Biztos, hogy volt. A bátyám él! Robotok... Igen, ők foglalták el a Birodalmat. Robotok és kiborgok. Gépekkel kell harcolnunk. Aranykulcs? Ezt viszont nem értem. A bátyám ért egy kicsit a varázsláshoz és alkímiához, de ott nincsenek kulcsok. A cellák meg számzárasak... Ekkor kopgtak az ajtón:

- Kakukkfű, te vagy az? - hallottam egy fiú fojtott hangját. Bazsalikom, te hülye! Vajon hogyan jutott be?

- Igen, én. - válaszoltam, s hallottam egy halk kattanást: a zár kinyílt. A félhomályos foylosón ott állt előttem Bazsalikom, az őrök egyenruhájában, mellette Oregano, szintén őrként.

- Ügyes, ügyes. - mondtam. - De biztos nem vettek észre?

- Persze, biztos! - felete a mindig alapos Oregano. A két fiút követve végigszaladtam a folyosón. Az egész hely túl csendes és üres volt.

- Nem tetszik ez nekem. - morogtam.- Itt valami készül. És az a valmi nem lesz túl előnyös a küldetésünkre nézve.

- Jaj, Kakukkfű! Olyan aggodalmaskodó vagy! - torkollt le Bazsalikom. - Hát nem emlékszel? Ma van a kiborgok fesztiválja. Minden gép ott van, ezért is terveztük mára a szöktetetésedetet. A többiek kint várnak, majd akkor magyarázz!

Túl jól ismer már ez a fiú. Halkan osontunk le a toronytól a kapuig. Ott várt minket a csapat maradék öt tagja. Két lány, három fiú. Név szerint: Farfalle, Kurkuma, Citrus, Citromfű, Proveance.

- Jól van srácok! - kezdtem.- Vázolom a helyzetet: nemrég üzenetet kaptam a bátyámtól, Bolognától. Az áll benne, hogy meg kell találnunk az aranykulcsot. Tudja valaki, mi az?

- Én igen! - szólalt meg hirtelen Farfalle.  - azt hallottam, hogy egy mágikus kulcs, ami a Birodalom tavának mélyén van eltemetve...

-  És?!  -  sürgette Oregano. - Hogy van tovább?Fontos, Farfalle!

- Nyugi! Nem elég! Ezt is egy lapon olvastam. és  a lap el volt szakadva. A többit nekünk kell kideríteni.

- Ettől lesz izgalmas a küldetés! - zártam le a témát.

- Jó, jó, de hogyan kezdjünk hozzá? - kérdezték. - Van vagy egy tucat tó a Birodalomban.

- Szerintem a Szent Levendula-tóról van szó. - magyarázott Citrus. Ő ért az ilyen dolgokhoz. - A mondák szerint onnan származnak a Birodalom első mágusai.

- Akkor mire várunk?! - pattant föl lelkesen Kurkuma. - Nincs z olyan messze! Indulás!

S a vezetésemmel elindultunk. Sziklás tájon át vezetett utunk, de nem féltettem magam. Királyi vérem ellenére mindig megvetettem az arisztokratákat.

Nem sokkal késöbb meredek emelkedőhöz jutottunk. Nehéz és veszélyes volt megmászni az éles kiszögellések miatt, de megérte. Ugyanis gyönyörű táj tárult a szemünk elé. Alattunk egy kisebb völgyben a hatalmas, kékvizű Szent Levendula-tó terült el, zöld lombos fákkal szegélyezve. Madarak szálltak a felhőtlen ég felé, s a domboldalon szellő fújta a megannyi virágot.Rég nem volt részem ily gyönyörű látványban. De nem voltunk egyedül. Egy lángvörös hajú kislány guggolt a tó partján, nekünk háttal. Hosszú fehér ruháját és haját fújta a szél. A többiek furcsa tekintettel néztek rám, de én nem értettem, mitől félnek. Odamentem a lányhoz, de csak mikor a vállára tettem a kezem, akkor jöttem rá, hogy mitől akartak óvni. A lány teste ugyanis jéghideg volt. Felém forditotta fejét, s láttam: a szemében életnek semmi nyoma nem volt. Üveges tekintettel meredt rám. Egy volt a fejlettebb kiborgok küzül. Gyorsan hátraugrottam, s vártam, mi történik.

- Nem kell tartanotok tőlem. A barátotok vagyok.- mondta furcsa, gépies hangon.

- Egy pillanat...- szólalt meg Proveance.- Nem tisztára olyan mint a kis Levendula?

Igaza volt. Mint mindig. Eddig miért nem vettük észre? Pedig a kis Levendula volt Proveance legjobb barátja.

- Hát persze! - világosodott meg Oregano. - Nem sokkal azelőtt, hogyKakukkfűt elfogták, kezdtek emberek csak úgy rejtélyesen eltünedezni. És köztük volt a kis Levendula is. Úgy tűnik robotokat csináltak belőlük.

- Ez így igaz.- mondta Levendula. - De én meőriztem emberi mivoltomat. A testem egy kiborgé, de szívem az embereké. Mit kerestek itt?

- Az aranykulcsot.- válaszoltam. Tudtam, hogy benne megbízhatunk, de ha mégsem, az az én felelősségem lesz.

- Szóval a kulcsot? - kérdte Levendula. - Ez különös.

- Hogyhogy?

- Néhány órája két droid ugyanezt kereste. Nektek miért kell?

- Hogy kiszabadíhassuk az uralkodókat és felszabadítsuk a Birodalmat. Tudod, hol van?

- Persze, de nem mondhatom el.  Így is sokat mondtam. De remélem ez segít. - felete titokzatosan és a tó felé nyújtotta bal karját. Hirtelen hatalmas buborékok keletkezte a tóban a parttól nem messze. - Rendben, most már mehettek. Ha eléritek a buborékokat nem fogtok megfulladni ha lemerültök. - mondta, s egy pillanat alatt köddé vált. Sorban beugrottunk a vízbe, velem az élen. Levendulának igaza volt: amint elértük a buborékokat azok körénk fonódva megtartották a levegőt. Mindannyian egy-egy buborákban úsztunk. Lassan elindultunk a tó mélyére a sötétségbe, hogy soha töbé ne térjünk vissza...

Oké, oké, csak vicc volt. Simán haladtunk, a halak amint megláttak, elúsztak. Észrevettem valamit: a tó olyan, mint a völgy folytatása. Rendesen nő benne a fű és a virágok. De itt ezeket a szélhelyett az áramlatok mozgatják. Valószínűleg az állítólagos kulcs miatt. Néhány perc csöndes úszás után elértük a tó alját. Különös ragyogásba vonva ott feküdt a tóban egy egyszerű aranykulcsocska. Hmm... Valahogy többre számítottam. Oregano a kulcs felé nyúlt, mire Bazsalikom rákiáltott:

- Vigyázz, Oregano!- de elkésett. Oreganot hirtelen áramütés érte, ami a kulcsból származott.

- Engem nem érinthet meg akárki, csakis a kiválasztott! Az uralkodó leánya! - hallottuk a dörgő hangot.  Azzal az Oreganot védő burok szertefoszlott. Ám az én gondolatain sebesen száguldottak. A kulcs azt mondta, hogy csak a király lánya érhet hozzá. Vagyis nyilván még akkor készült, mikor még csak egy uralkodó volt a Spagetti Birodalomban. Ez nem is olyan rég volt. Legutobb leányutód akkor született mikor... hoppá, mikor én megszülettem. Szóval, ha jó a gondolatmentem, én volnék a kiválasztott.

Eközben Baszalikom felúszott a felszínre Oreganoval.

Próba szerencse, gondoltam, s a kulcs felé nyúltam. Simán a kezembe siklott.

- Ezt hogy csináltad?- hüledeztek a többiek.

- Egyszerű- magyaráztam.- Én vagyok a kiválasztott.

Elmagyaráztam nekik is a gondolatmenetemet, hogy megértsék. Elindultunk a felszín felé, kezünkben a szabadság zálogával.Mikor felértünk, megláttuk a parton feküdni Oreganot, és mellette térdelt könnyes szemmel Bazsalikom. Ránk nézett és némán megrázta fejét. Rögötn rájöttünk, mi történt.

- Srácok - szólalt meg Kurkuma kemény szívvel, de könnyes szemmel -, néha fel kell áldozni valakit a szabadság oltárán...

- Hogy mondhatsz ilyet? - háborodott fel Farfalle. - ő a társunk volt!

- Sietnünk kell - maondtam halkan s felálltam. - Nem sokára lemegy a nap és a kiborgok elkezdenek őrjáratozni.

Azzal csöndesen és gyászba temetkezve visszaindultunk a város felé. Mikor a palotához értünk ötlött fel a kérdés: mire kell a kulcs? Sokáig vitáztunk ezen, s a nap egyre lejebb ereszkedett. Aztán eszembe jutott:

- Megvan! Van egy ajtó a palotában, aminek arany zára van. Sosem jártam még ott, és azt sem tudom, hogy mit rejt.De biztos vagyok benne, hogy ez a kulcs nyitja.

- Naná, menkünk is rögtön. Természetesen igazad van, hisz te vagy a "kiválasztott", nem? - egy gyilkos pillantással Bazsalikomba folytottam a gunyoros szónoklatát.

Óvatosan mentünk a folyosókon, mígnem elértük a rejtélyes ajtót. Halkan becsúsztattam a kulcsot a zárba, ami egy csendes kattanással ki is nyílt. És odabent -csodák csodája- a kis Levendulát találtuk.

- Örülök, hoy eljutottál idáis, kiválasztott. Ahhoz, hogy megtörd a kiborgok uralmát, engem kell használnod. Én vagyok a titkos fegyver, amit Levendula testébe ültettek. - mondta mikor beléptünk. Kinyújtotta a kezét felém, és én megfogtam.Ekkor hirtelen olyan érzésem lett, mintha minden erő bennem öszpontosult volna. A Birodalom fölött lebegtem, láttam mindent és mindenkit. Egy intésemre kiszabadítottam és a trónterembe repítettem Bolognát és Milánót, egy másikra pedig az összes kiborgot felrobbantottam. De győzelmünk keserű volt, hiszen Oregano meghalt, hogy a szabadság élhessen.

- Hé, mi ez a búskomor hangulat? Hiszen győztünk! - mondta valaki a hátam mögött.

- Jajj, Oregano, olyan vagy! Épp téged gyászolunk.- torkolltam le. Oké, tudom, tudom... De sosem a gyors felfogásomról voltam híres... Megfordultam és ott láttam Oreganot és Bazsalikomot szélesen vigyorogva.

- Mi...? De te... De hát... Várjunk csak, egy pillanat! - kezdtett öszeállni a kép. Odaugrottam hozzájuk és lekevertem mindkettőnek két jókora maflást. - Oregano, te nagyon hülye!

- Hé, engem hagyj békén! Az ő ötlete volt! Mondtam hogy nem kéne! - nyafogott Bazsalikom. De ezúttal elengedtem a fülem mellett a mondandóját. A többiek is észrevették a felfordulást odajöttek, hasonló okokból, mint én. De végül is, minden jó, ha a vége jó!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.